Hírek
2026. febr. 19.
Intézményünk tanulói a II. Baumann Péter Emlékversenyen

A Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum és Gimnázium tanulói 2026. január 27-én részt vettek a II. Baumann Péter Emlékversenyen. Baumann Péter rendőr főhadnagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában, szolgálatteljesítés közben vesztette életét. Egykor a Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium diákja volt. Emléke előtt volt iskolája rendészeti csapatverseny szervezésével tiszteleg.
Iskolánk első alkalommal kapott meghívást erre a rangos megmérettetésre. Jelenlétükkel a TFG-s diákok is hozzájárulhattak az emlékezés méltóságához. A verseny egyben lehetőséget biztosított a rendészeti hivatás iránti elköteleződés erősítéséhez, hiszen a rendészet és közszolgálat ágazati, illetve szakmai képzésben részt vevő diákok mérték össze sokoldalú szakmai és fizikai felkészültségüket. A megmérettetés különösen motiváló volt tanulóink számára, hiszen a felkészülés konkrét célok mentén, fokozott intenzitással valósulhatott meg, valamint lehetőség nyílt más intézmények hasonló képzésben tanuló diákjaival való találkozásra is.
A Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum és Gimnázium csapatának tagjai a 12. F osztályból, a kerültek ki:
- Bakos Panni
- Balla Attila
- Bodnár Lilla
- Száraz Milán
A megnyitót követően az alábbi feladatokat kellett végrehajtani a versenyzőknek:
- szakmai elméleti teszt
- önvédelemi feladat
- egészségügyi feladat
- szabaduló szoba
- lövészeti feladat
- akadálypálya leküzdése
- szakmai gyakorlati
- bűnügyi helyszínelési – feladatok
A komplex feladatokat tanulóink szakszerűen és fegyelmezetten hajtották végre, több állomáson kaptak dicséretett a rendőrség munkatársaitól.
Az emlékversenyen összesen 9 csapat mérte össze tudását, felkészültségét. Az eredményhirdetés során nagy öröm érte a csapatot, hiszen a 4. helyezést értük el.
Felkészítő tanárok:
- Pethő-Plósz Judit
- Szabó Tamás



