Hírek
2026. febr. 24.
TFG-s dupla siker a Rákóczi vetélkedőn!

A tokaji Világörökségi Bormúzeum történelmi vetélkedőt hirdetett az oktatási intézmények tanulói részére. A vetélkedő témája II. Rákóczi Ferenc volt, mivel ebben az évben ünnepeljük a fejedelem születésének 350. és kassai újratemetésének 120. évfordulóját. A vetélkedőre február 23-án délelőtt került sor. Iskolánkat két csapat is képviselte.
Egy – egy csapatot három fő alkotott. A résztvevő tanulók nagy lelkesedéssel készültek a vetélkedőre a szaktanáraik iránymutatásával. Segítségükre volt a múzeum által összeállított szakirodalom és forrásgyűjtemény.
A versenyre a „beugrót” egy öt perces prezentáció elkésztése és előadása jelentette. Rákóczi életének valamelyik szakaszát kellett bemutatni a meghatározott időkereten belül. (A szigorú zsűri az idő túllépéséért pontot vont le.)
10 csapat vett részt a vetélkedőn különböző településekből és iskolákból, határon túlról is érkeztek versenyzők. Kicsit mozgalmasabbá tették a szervezők a lebonyolítást azáltal, hogy egyszerre csak két prezentációt hallgattak meg. Azután került sor két feladat megoldására, majd újabb két prezentáció következett. Így folytatódott valamennyi csapat meghallgatásával.
A versenyfeladatok érdekesek voltak, akadt közöttük forráselemzés, képfelismerés, keresztrejtvény, activity, vaktérkép is.
Tanulóink az alábbi eredményeket érték el:
I. hely: Dobozi Kira, Kiss Gergő (10. A) /Szabó Áron Tamás nagyon készült, de betegség miatt nem tudott részt venni/. Felkészítő tanár: Máté Krisztina.
II. hely: Sebestyén Jázmin, Hegedűs János Martin, Lakatos Levente (11. A) Felkészítő tanár: Tóth Attila.
Gratulálunk a vetélkedőn nagyon eredményesen szerepelt valamennyi tanulónknak!
Köszönetünket fejezzük ki a Tokaji Múzeum és a Magyar a Magyarért Népfőiskola Alapítványnak a színvonalas vetélkedő megszervezéséért, ötletes lebonyolításáért. A vetélkedő eredményhirdetéssel és közös ebéddel zárult. Tanulóink szerint igazán kellemes és izgalmas volt ez a nap, és nagyon jól érezték magukat.
Máté Krisztina
ének-zene-történelem szakos oktató
GALÉRIA
Rákóczi vetélkedő






