Hírek
2025. máj. 5.
Méltóságteljes ballagás a TFG-ben!
Az év egyik legmeghatóbb és legemlékezetesebb eseménye a végzős diákok ballagási ünnepsége, amely idén is számos érzelmet és örömöt hozott közösségünk életébe. Különleges volt ez az ünnepség, hiszen először ballagtak technikumi tanulóink és utoljára a szakgimnáziumi diákjaink.
A Szerencsi SzC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnáziumában 2025. 05. 01-jén került sor intézményünk legfontosabb eseményének, a ballagásnak a megtartására. Az idei évben hat osztályunk, 148 végzős diákja búcsúzott az Alma Materétől. Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Rubi Zsoltné a Szerencsi Szakképzési Centrum kancellárja, Posta György Tokaj város polgármestere, Ladinszki Tünde a Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium vezetője, Bartovics Zsoltné a Szülői Közösség vezetője, valamint a Sokoldalú Művészeti Tehetség díj alapítója, iskolánk egykori diákja Serfőző Sándor a Magyar Állami Népi Együttes nyugalmazott igazgatója, örökös tagja.
Molnárné Tóth Erika igazgató asszony ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a diákok az elmúlt évek során nemcsak tudást szereztek, hanem kitartásról, felelősségvállalásról és barátságról is tanultak. Kiemelte, hogy a végzősök készen állnak a következő kihívásokra, és bízik abban, hogy sikeresen lépnek tovább az élet útján.
A végzős diákjaink közül az idén is többen részesültek elismerésben, jutalomban.
Mindvégig kitűnő eredménnyel végezték tanulmányaikat és sokoldalúan kamatoztatták tehetségüket, ezért „kitűnő tanuló” oklevélben és oktatói testületi dicséretben részesültek:
A 12. A osztályból: Bogár Boglárka, Csontos Karina Dorka és Tamás Bence Lajos
A 12. D osztályból: Kerekes Molli, Makoldi Emese
Az elmúlt évek alatt végzett tanulmányi, közösségi és kulturális munkájával az alábbi tanulók érdemelték ki az igazgatói dicséretet:
12.A osztályból: Braun Gréta, Csegei Bianka Panna, Fazekas Aliz, Fazekas Veronika, Forrai Laura, Frank Dóra, Héri Alexandra, Lakatos Laura, Levenda Gréta, Levik Léna, Lőrincz Daniella, Mitró Csaba, Nagy Barbara, Nemes János, Pataki Panni, Ress Lara, Sándor Gergő, Szathmári Noémi, Tilk Titanilla Georgina, Tóth Andrea Anna, Törökéri Dorka, Varga Flóra, Varga József, Visóczki Krisztina Kinga
12.B osztályból:Krusó Áron, Lukács Péter, Markovics Regina, Ördög Noémi, Sajtos Regina, Szeretva Anna Edit
12.D osztályból: Bancsók Kristóf, Blaskó Bianka, Kiss Ágota, Kovács László, Ónodi Edina, Orosz Polett, Siku Viktória, Vágner Emese, Zarka Orsolya Erzsébet
13.C osztályból: Botos Roxána, Miklósi Tamás, Lengyel Vivien Ivett
13.E osztályból: Bradács Réka, Duhonyi Zsuzsanna, Medgyesi Attila, Mokri Martin, Rabatin György, Szendrei Botond, Tóth Sámuel
13.F osztályból: Dávid Gréta, Horváth Krisztián, Németh Mirjam, Márton Gerda, Soltész Péter, Szabó Jázmin, Szilágyi Angyalka Hanna
A Dr. Fabulya László-díjat iskolánk egykori diákja: Sárossy Ferenc alapította, intézményünk egykori igazgatójának: Dr. Fabulya Lászlónak a tiszteletére. Ezt a kitüntető elismerést, az emlékplakettet és az azzal járó pénzjutalmat ebben az évben Pataki Panni 12.A és Tóth Andrea Anna 12.A , valamint Soltész Péter 13.F osztályos tanulók nyerték el.
A Sokoldalú művészeti tehetség díjat iskolánk egykori diákja: Serfőző Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes nyugalmazott igazgatója, örökös tagja alapította. A kitüntető elismerést és az ezzel járó pénzjutalmat Makoldi Emese 12.D kapta.
„Sokoldalú tehetség” elismerést kapott Kovács László 12.D osztályos tanuló.
A Szerencsi Szakképzési Centrum az „Év tanulója 2025” oklevelét és az ezzel járó könyvjutalmat Rubi Zsoltné kancellár asszony adta át a gimnáziumi tanulóink közül a 12.B osztályos Krusó Áronnak, a technikumi tanulók közül Botos Roxána 13.C osztályos diáknak és a szakgimnáziumba járók közül pedig a 12.D osztályos Kerekes Mollinak.
Az osztályonként megválasztott „év tanulói”, a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők a Tokaji Gimnázium és Szakgimnázium Tehetséges Gyermekeiért Egyesületének jutalmait vehették át.
A jutalmazások sorát folytatva a Diáksport Egyesület és a Diákönkormányzat, valamint a kollégiumi élet legkiemelkedőbb tagjai részesültek elismerésben.
A ballagási ünnepség végén intézményünk egyedülálló hagyományára került sor, az ünnepeltek tokaji nektárral telt pohárral koccintottak a ballagók egészségére és sikereire.
Gratulálunk valamennyi végzős tanulónak az eddig elért eredményeikhez! Sok sikert kívánunk a jövő héttől kezdődő érettségi és szakmai vizsgáikhoz!
Dévaldné Orosz Beatrix
igazgatóhelyettes
GALÉRIA
Ballagás 2025


