SZC logo

Szerencsi Szakképzési Centrum

OM kód: 203055/002 | 3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 18-20

Intézmény logo

Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium

HírekKözérdekű adatokRégi honlapKRÉTA
Széchenyi 2020

Projektek

Egyéb pályázatok

LHH

 

A „Közösen a tokaji kistérség gyermekeiért” TÁMOP-3.3.7-09/1-2010-0005 pályázat keretében 2014 júniusában a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tehetséges tanulói tovább gyarapíthatták tudásukat és tapasztalataikat. A „Nyelvtudással és a Szaktudással és tapasztalatokkal a jövőért” programok nagyszerű lehetőséget kínáltak a hátrányos helyzetű régiónk tehetséges diákjai számára, hogy maradandó ismereteket és élményeket szerezzenek.

„Szaktudással és tapasztalatokkal a jövőért” című tábor tehetségfejlesztő műhelyeinek munkája

A 2014 júniusában megszervezett táborban az informatika-robotika, a komplex művészeti és a komplex természettudományos műhelyekben folyt nagyon komoly szakmai munka. Mindhárom szakterületen a 9., 10. és 11. évfolyam érdeklődő, az adott tagozat osztályába járó, vagy teljesen más típusú képzésben részesülő diákok egyaránt képviselték magukat. A különböző évfolyamok szaktárgyi és empirikus tudása nyilvánvalóan különböző volt, így a tábor ideje alatt a feladatokat úgy kellett meghatározni, hogy mindenkinek sikerélménye legyen.

Az informatika-robotika műhelyben tevékenykedők a tábor első részében a LEGO NXT robotok építésével és programozásával foglalkoztak. Minden diáknak nagy élmény volt. Az építésnél többször megjegyezték, hogy nem is emlékeznek, mikor legóztak utoljára. A munkát párokban végezték, a tapasztaltabb építők mellé kerültek a robotokkal most ismerkedő tanulók. A robotok programozása is egy új terület volt számukra, hiszen a rendes tanítási óra keretében ezzel nem találkoznak, sőt a 9. évfolyamos diákok még programozni sem tanultak, így számukra az alapoktól kellett kezdeni. Szerencsére fogékonyak voltak az új dolgokra, így sikerült remek munkákat elkészíteni.

Az NXT robotok után egy komolyabb eszközzel ismerkedhettek meg: a NAO robottal, melyet a Nyíregyházi Főiskolától kaptunk kölcsön. Nagy öröm volt a diákok számára a teljesen humanoid jelleggel rendelkező robottal való találkozás. A robotot a Chorgraphe programmal vezérelték mely a robot összes motorját képes irányítani. Így sikerült egy kisebb zenés-táncos koreográfiát készíteni a robottal. Ezt a kész produkciót a tábor többi munkacsoportjával is megosztották a diákok, s óriási sikert arattak.

A komplex művészeti műhely számára a tábor lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők olyan technikákat is kipróbáljanak, és olyan helyekre kiüljenek, amelyre nincs lehetőség a tanórákon. A szakmai programok egy része alatt együtt dolgoztak a robotikás diákokkal, így sokat gazdagodtak egymás szaktudása, látásmódjának megismerése által. Lehetőségük volt kimenni az iskola tetejére, ahol az épületeket a perspektivikus ábrázolás madártávlati nézőpontjából szemlélhettek és örökíthettek meg. A diákok nagyon nehezen boldogultak ezzel a kihívással, de műhelyvezetőjük mindenkinek elmagyarázta, hogyan mérhető és szerkeszthető a látvány.

Másik fő feladatuk az újságokból kitépett portrék folytatása volt. A közös munka jegyében műhelyvezetőjük szerette volna, ha robotosabb a stílus, de így is nagyon jó munkák születtek.

Próbáltak egyszerű stenciles graffitiket készíteni festékspray használatával. Ezek nagyon jól sikerültek és inspirálták a résztvevőket az otthonuk díszítésére.

A közös kirándulásunk alatt a Szépművészeti Múzeumban az irodalom és a festészet kapcsolatáról és a különböző képzőművészeti műfajokról halhattunk ízelítőt, ahol kiemelkedő szerepet kaptak a jelképek, szimbólumok, s ott pasztellel rajzolhattunk egy olyan csendéletet is, amelyet mi állítottunk be.

A komplex természettudományos műhelyben tevékenykedők szintén rendkívül érdekes tapasztalatokra tettek szert. Elméleti ismereteiket rendszerezték és bővítették, prezentációkat készítettek, terep- és laborgyakorlatokra mentek, kísérleteket végeztek a műszeres és a folyadékos laboratóriumban. A hulladék-analítikai laboratóriumban megismerkedtek a legkorszerűbb eszközökkel: az atomabszorpciós spektrométerrel, TOC mérővel, s a többi nagy értékű műszerrel.

Mindhárom műhely tagjainak tudása és tapasztalatai sokat gyarapodtak a tehetségfejlesztő műhelyfoglalkozások alatt, miközben úgy érezték, nem tanulnak, csak szórakoznak.

„Nyelvtudással a jövőért” tábor tehetségfejlesztő műhelyeinek munkájáról

E tábor tevékenységei az angol nyelvi, német nyelvi és a humán területen működő tehetségfejlesztő műhelyekhez kapcsolódtak. A két idegen nyelvi műhely a középfokú nyelvvizsga megszerzését tűzte ki célul. Mivel ez sokaknak sikerült, a nyelvi műhelyek tagjai a táborban tovább mélyítették nyelvtudásukat, s felsőfokú nyelvvizsgára és ezzel egy időben az emelt szintű érettségire készültek. Sok esetben tapasztaljuk, hogy a felsőfokú, azaz a KER skála C1 szintje nem csupán a nyelvhasználat komplexitásában és szókincsében jelent különbséget a B2 szinthez viszonyítva, hanem a szóba kerülő és kifejtendő témák tekintetében is. A tábor tehetséggondozó műhelyfoglalkozásain olyan inter-kurrikuláris, tantárgyakon átívelő témakörökkel foglalkoztunk, melyek nemcsak a nyelvvizsga miatt fontosak, hanem mert a felnövekvő generáció tagjainak el kell gondolkodniuk, s véleményt kell formálniuk a jelen és a jövő problémáival, kihívásaival kapcsolatban. Fontos, hogy felelős állampolgárokként és leendő döntéshozóként legyenek rendszerezett, átgondolt és világos elképzeléseik és válaszaik a világ és az emberiség égető kérdéseire. Azért jártuk körbe azokat, hogy több nézőpontból halljanak, olvassanak az adott kérdéskörről, majd ezeket felhasználva és a szükséges szókincset és szakszavakat elsajátítva képesek legyenek a probléma tárgyilagos és több szempontú bemutatására és saját véleményük kifejtésére írásban és szóban. Így, mind a receptív, mind a produktív készségeket fejlesztve, a szókincset bővítve, a kifejezésmódot pontosítva és színesítve rendkívül elgondolkodtató témákkal foglakoztunk. Több aspektusból körbejártuk a környezetvédelem, az orvosi és bioetika, az agykutatás és a génmódosítás problémakörét, sokat foglalkoztunk a globalizáció, az urbanizáció és a fogyasztói társadalom mibenlétével, megismerkedtünk az Európai Unió történelmével, s az informatika-robotika műhely tevékenységéhez kapcsolódva – hiszen mindenkit elbűvölt a NAO robot - alaposan elmélyültünk a mesterséges intelligencia, a tudomány és a technikai vívmányok, a kutatók és tudósok felelősségének a tárgykörében. Mindezt változatos és érdekes szóbeli feladatokkal igyekeztünk aktív tudássá tenni, így volt csoportok közötti és egyéni vita, érvelés, szerepjátékok, panelbeszélgetés és számos esszé is született e témákkal kapcsolatban.

A humán tehetséggondozó műhelyben kultúrtörténeti áttekintéssel párhuzamot vontak a magyar és a kínai kultúra bizonyos szegmensei között Tan Jiani anyanyelvi kínai tanár segítségével, aki a tábor tematikájának jegyében a kínai nyelvet is közelebb hozta a résztvevőkhöz.

A „Nyelvtudással, szaktudással és tapasztalatokkal a jövőért” című táborok gazdagító és közösségépítő tevékenységei

A táborokban a komoly szakmai munka mellett tartogatott feledhetetlen élményeket is. Ezeket a gazdagító programokat a két tábor: a „Nyelvtudással és a Szaktudással és tapasztalatokkal a jövőért” résztvevői közösen végezték, de úgy állítottuk össze, hogy minden műhely tagjainak az érdeklődéséhez illeszkedjenek, s ugyanakkor mindenki számára élvezetes és emlékezetes utazások és tevékenységek legyenek. Így a tudás gyarapítása és mérése mellett jóízűeket nevettek a csapattagok, s igazán színvonalas prezentációkat és produkciókat mutattak be. A műhelyfoglalkozásokon túl a NAO-robottal is megismerkedtünk, s a laikusok csak ámultak a képességein, illetve a robot számára programot író táborozók tudásán.

A tábor keretében egy meglehetősen hosszú, de rendkívül tartalmas utazásra is vállalkoztunk. Korán indultunk Budapestre, hogy minél több program beleférjen a napba. Először a Csodák Palotájába mentünk, ahol a táborozók számos varázslatos dolgot, fizikai törvényszerűséget tapasztaltak meg. Részt vettünk egy Öveges-termi ismeretterjesztő előadáson is, ahol Tóbiás Gábor műhelyvezető önkéntes tesztalanyként is szerepet vállalt, a diákok nagy örömére. Ezután szintén a Camponában található Tropicariumban tanulmányoztuk a cápákat, egzotikus halakat. Rövid ebédszünet és buszos városnézés után átmentünk a Szépművészeti Múzeumba, ahol két csoportban múzeumpedagógiai foglalkozások részesei voltunk. Az állandó kiállítás tárlatvezetése mellett az egyik csoport az irodalom és képzőművészet, a másik a különböző képzőművészeti műfajok témakörében bővíthette ismereteit, majd kreativitását is kibontakoztathatta a kézműves foglalkozásokon. Ezt követően a Hősök Terén megnéztük a monumentális szobrokat, s elsétáltunk az Iparművészeti Múzeumhoz tartozó Ráth György Múzeumba. A napi program zárásaként az Időkerékre és a Városliget nevezetességeire vetettünk néhány pillantást, majd buszra szálltunk, s indultunk vissza a bázisunkra, Tokajba.

Bízunk benne, hogy a jövőben is lesznek pályázati források arra, hogy „Nyelvtudással és a Szaktudással és tapasztalatokkal a jövőért” táborokhoz hasonlóan a hátrányos helyzetű régiónk tehetséges diákjai lehetőséget és segítséget kapnak arra, hogy maradandó tudást és élményeket szerezhessenek.

NTP-TM-13-0212 Az atomoktól a bioszféráig

Az atomoktól a bioszféráig – A Nemzeti Tehetség Program nyertes pályázatának megvalósítása Mi a közös egy csillagban, a háztartási vízkőoldóban és a mi szervezetünkben? Lelkes diákok egy csoportja ennek járt utána a Tokaji Ferenc Gimnáziumban szervezett délutáni laboratóriumi foglalkozások és terepgyakorlatok során. Láthattak látványos „lüktető higanyszívet” különleges, hasznos ásványokat a Mádon és Tarcalon, csillagokat vizsgálhattak a Szeles- tetőn, megismerkedhettek a mikróbák és bacillusok világával, de a magasabb rendű élőlények vizsgálata sem maradt ki a sorból. Terepgyakorlaton vettek részt a Zemplén hegységbe, a Bodrogzugba és ellátogattak a Tisza-tavi Ökocentrumba.
Beszámoló
Fotók
Videók

 

NTP-SZTG-15-0082 Engedd, hogy csináljam és megértem

Engedd, hogy csináljam és megértem – szakmai kompetenciák a gyakorlatban

Ezzel a címmel indítottunk útnak egy programot a SZSZC Tokaji Ferenc Gimnáziumában és Szakközépiskolájában, a 2015/2016-os tanévben, melyet a Nemzeti Tehetség Program 1 305 ezer forinttal támogatott. Ezt az összeget az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, nyílt pályázaton nyertük el, amit a szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatására írtak ki.

Mottónkat Konfuciusztól vettük kölcsön: „Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” És ennek szellemében igyekeztünk tartalmas programot összeállítani diákjaink számára.

A pályázat keretében, a környezetvédelmi technikus képzésben részt vevő tanulók műhelyfoglalkozásokon, komplex környezetvédelmi vizsgálatokat végeztek: megvizsgálták egy Tisza-menti holtág medrében felhalmozódott, több száz éves iszapréteg szennyezőanyag tartalmát, a rég elfeledett tiszai fokrendszer maradványait keresték meg és mérték fel a folyó mentén, de megvizsgálták Tokaj városának zajszennyezését, és elkészítettek egy tájékoztató jellegű zajtérképet is.

A pályázat részeként, alkalmunk nyílt a diákokat szakmai kirándulásra vinni, egyik úti célunk a Tisza-tó volt, ahol megnéztük a kiskörei vízierőművet, az egyedülálló hallépcsőt, majd hajókiránduláson megismerkedtünk a tó élővilágával, az Ökocentrumban pedig megcsodálhattuk közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumát. Másik úti célunk a felső-Tisza vidékén megépült árapasztó rendszer volt.

Elkészült még a pályázaton részt vevő diákok tehetségazonosítása, Dr. Dankó József segítségével. A pályázat megírásában és szakmai lebonyolításában Fakla Ida és Pataki Zsolt vettek részt.

Reméljük, hogy diákjainkat sikerült élményekben dús, emlékezetes programokkal gazdagítani.

NTP-SZTG-16-0053

Szakmai tehetséggondozás az NTP-SZTG-16-0053 pályázat keretében

A természettudományos tehetséggondozás területén a 2016/2017-es tanév iskolánkban „a talaj éve” volt. 2017. május 08-án és 09-én 2 napos terepgyakorlat keretin belül ismerkedett meg 10 fő tanuló ennek a természeti erőforrásnak többféle aspektusával, míg a 2017. május 11-én Tokaj-Hegyalja főbb talajképző alapkőzeteivel, azok bányászatával, a geológiai ismeretekkel gazdagodtak a diákok.

Május 08-án hétfőn a Gyöngyössolymoson található Cserkő-bánya adta szakmai állomásunk fő helyszínét, ahol a kő útját a „keletkezéstől” a végső felhasználási állapotáig követhettük végig. Ugyanakkor sokféle ásvánnyal is találkozhattak diákjaink, a bányatúra igazi kőzet és ásványgyűjtő kirándulásnak bizonyult. Ugyan a legnagyobb sárgaopál azért kifogott rajtuk is, de mindenki tömött zsebekkel szállt fel a buszra, amivel az Atkár határában található földtani tanösvény irányába folytattuk utunkat. A tanösvény megtalálásához a geocaching tudásunkat is latba vetettük, hiszen a tanösvény az igen ritka, periglaciális talajszelvény bemutatására épült meg a határban.

Másnap, május 09-én az Ipolytarnóci Ősmaradványok bemutatóhelyre utaztunk, ahol a közel 3 órás szakmai vezetés során megismerkedhettünk a miocén korban egykoron kitört vulkáni hamuban megszilárdult állatok lábnyomaival, és mind bemutató formájában, fedett épületekben, mind magában a természetben egy egykori patakparti feltáródás során felszínre került megkövesedett fákkal ismerkedhettünk meg. Elképedve néztük az egykoron majd 100 méter (majdnem 3 db 10 emeletes ház egymás tetején…) magas, megkövesedett fa maradványait, mert hát sajnos az évszázadok alatt mind fenőkőnek, mind sírkőnek előszeretettel hordták a környékbeliek. A legnagyobb élményt a 4D-s mozi adta, ahol mind a +D-s film vetítése, mind a hang, a szélhatások, és mind a szék mozgásai igen hatásossá tették az egykori ragadozók „támadásait”. Igazi élménytanulásban volt részünk. A 2 napos utunk zárásaként a Mátra múzeum szakkiállításait tekintettük meg Gyöngyösön, igazán élménydús és látványos bemutatók segítségével.

2017. május 11.-én 1 napos hegyaljai körút keretében a pályázatunk szakmai partnere, a Colas Északkő Kft. bodrogkeresztúri, illetve tállyai bányáit látogattuk meg. A méretek lenyűgözőek voltak, a geológia csodáival pedig testközelből ismerkedhettünk meg. Nagyon nagy élmény volt ott állni egy olyan szénmező tetején, amelyet egykoron (mintegy 5-6 millió évvel ezelőtt) a kiömlő láva kifordított a helyéről, becsomagolta egy „lencsébe”, majd az utóvulkáni hatások eredményeként szilícium-oxiddal olyan mértékben átitatódott, hogy gyakorlatilag lehetetlen meggyújtani. „Üveg-szén”, mondogatták a diákok. A 2 bánya látogatása között útba ejtettük azt a kísérleti szőlőültetvényt, ahol Rózsa Inez biológia tagozatos diákunk családi gazdaságában a Colas-Északkő támogatásával egy olyan vizsgálatot szeretnénk elvégezni, amelynek során fény derülhet arra, hogy a riolittufa milyen mértékben járul hozzá az erózió mérsékléséhez, a termés javításához.

Utunkat az Aranyosi völgyben folytattuk, ahol az erdővel és a barna erdőtalajjal ismertette meg Dr. Dankó József egykori kollégánk a kis tehetségeket. Teljesen más érzés megfogni, megmorzsolni, megszagolni, egyszerűen „érezni”, mint egy ppt-n, a tanterem falain belül ismerkedni vele.

A 3 nap olyan testközeli élményekkel, tapasztalatokkal ruházta fel a kis tehetségeinket, amely a pályázati támogatás nélkül igen nehezen valósulhatott volna meg. Szeretnénk megköszönni a támogatást az Emberi Erőforrás Minisztériumnak, valamit kollégáink segítségét a szakmai programunk megvalósításának biztosításában.

 

Tokaj, 2017. május 15.

Fakla Ida, Dr. Dankó József és Pataki Zsolt szakmai megvalósítók



[ngg_images source="galleries" container_ids="380" display_type="photocrati-nextgen_basic_thumbnails" override_thumbnail_settings="0" thumbnail_width="100" thumbnail_height="75" thumbnail_crop="1" images_per_page="0" number_of_columns="0" ajax_pagination="1" show_all_in_lightbox="0" use_imagebrowser_effect="0" show_slideshow_link="0" slideshow_link_text="Show as slideshow" order_by="sortorder" order_direction="ASC" returns="included" maximum_entity_count="500"] NTP-SR-15-0067 Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása

2015. nyarán az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretein belül pályázatot hirdetett a „Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatására”.

Iskolánk a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakközépiskolája nyertes pályázatnak örülhetett néhány hónappal később. A pályázati program megvalósítására 2016 júniusában került sor.

A program részeként a tiszaeszlári, a tiszanagyfalui és a tokaji általános iskola fiúcsapatai részvételével kispályás labdarúgó tornát rendeztünk, amelyen részt vettek a Tokaj FC labdarúgói is. A mérkőzéseken az amatőr, illetve a „profi, igazolt” játékosok együtt versenyeztek. A tornát megtekintő edzők sok tehetséges tanulót láttak. Remélhetőleg ők már a következő idényben leigazolhatnak a korosztályos csapatokba. Női versenyzőknek a szerencsi és a sárospataki kézilabda csapatok részvételével egy bemutató mérkőzést szerveztünk. A nézők a későbbi szabad játékban kipróbálhatták magukat.

Az érdeklődőknek lehetősége nyílt még a tollaslabdázás, a kerékpározás, a modernebb mozgásformák, mint a sárkányhajózás, a falmászás, a lövészet és a funkcionális edzés (TRX) megismerésére és kipróbálására is. A bátrabbak a Kopasz hegyen menetgyakorlaton vehettek részt vagy szurkolhattak rendész tanulóinknak az izgalmas biatlon versenyen. Itt váltófutásban és lövészetben mérték össze tudásukat a versenyzők. A bemutatkozó sportágak, illetve sportszervezetek sok érdeklődő diákkal, a diákok pedig változatos sportolási lehetőségekkel találkozhattak.

A projektnap kísérő rendezvényeként véradást is szerveztünk. Egy előadáson megtudhatták a leendő véradók, hogy miért fontos a véradás. Majd a bátrabbak átestek az első véradáson is. A várakozók egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt, ahol többféle mérés segítségével szembesülhettek aktuális egészségügyi állapotukkal. A délelőtt folyamán iskolánk 10. D osztálya egészséges salátákat, falatkákat készített, amivel nagy örömet okoztak az érdeklődőknek. Az étlapon joghurtos kukoricasaláta mellett fokhagymás túrókrém szerepelt teljes kiőrlésű kenyérrel, de a jelenlévők megkóstolhatták az aszalt gyümölcsökkel gazdagított kókuszos zabpehely-golyót is. Mindehhez 100 %-os gyümölcslevet kortyolhattak. A kóstolgatás előtt és után egészségfejlesztő előadásokon hallhattunk érdekes és értékes információkat az egészséges táplálkozásról és a napjainkban oly divatos táplálék kiegészítők szervezetre gyakorolt hatásairól.

A rendezvényen több száz sportolni vágyó érdeklődő diák és felnőtt vett részt. A sportnap igazán jó hangulatban telt, amelyért köszönet illeti érdeklődő, vállalkozó kedvű tanulóinkat és a programban résztvevő pedagógusokat. Reméljük, hogy hamarosan újabb sportnapot szervezhetünk, amelyre a közelmúltban beadott újabb pályázatunk eredményes elbírálása esetén kerül majd sor.

Feketéné Csoma Gabriella – Juhász Zsolt testnevelő-pályázatírók

NTP-KNI-17-0159 A Világörökség értékeinek megismertetése a tehetséggondozás keretein belül Világörökségek nyomában – beszámoló a 2017/2018-as tanév során megvalósuló NTP – KNI – 17 – 0159 számú pályázat eredményeiről

DSCN6022Iskolánk sikeres pályázatot nyújtott be „A Világörökség értékeinek megismertetése a tehetséggondozás keretein belül” címmel. Az egész tanév során zajló szakmai munkában 20 érdeklődő diák vett részt. Megismerhettük a védett területek fontosságát és azok kategóriáit, a védetté nyilvánítás menetét helyi, országos és nemzetközi szinteken, a Világörökség fogalmát, a cím elnyerésének kritériumait, valamint a világ, illetve Magyarország legjellemzőbb világörökségi helyszíneit. Természetesen központi szerepet kapott a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék kultúrtáj. A szakmai kirándulások során betekintést nyerhettünk a szőlő- és borkultúrával kapcsolatos gyakorlati munkába is. Május 9-10–én 2 napos szakmai tanulmányúton vettünk részt, amelyen Budapest és Hollókő Ófalu nevezetességeivel ismerkedtünk meg. A kirándulásról mindenki kellemes élményekkel és emlékekkel térhetett haza.

A projekt zárórendezvényére május 14-én került sor, ahol Kormos Dénes, aki a Magyar Tehetséggondozó Társaság választmányi tagjaként évtizedek óta dolgozik a tehetséggondozásért, illetve Dr. Dankó József, aki széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a komplex természettudományos tehetségfejlesztés és a projektoktatás területén, tartottak érdekes előadást. Emellett a programban részt vevő diákok számoltak be az éves munka eredményeiről, és a szakmai tanulmányút tapasztalatairól.

Bízunk benne, hogy a tanév során szerzett új információk és tanulmányutak minden érintett diák fejlődését szolgálták.

A megvalósításban részt vevő pedagógusok: Erdeiné Lukács Zita, Gógné Liszkai Judit, Nagyné Dóka Nóra

[ngg_images source="galleries" container_ids="439" display_type="photocrati-nextgen_basic_thumbnails" override_thumbnail_settings="0" thumbnail_width="100" thumbnail_height="75" thumbnail_crop="1" images_per_page="0" number_of_columns="0" ajax_pagination="1" show_all_in_lightbox="0" use_imagebrowser_effect="0" show_slideshow_link="0" slideshow_link_text="Show as slideshow" order_by="sortorder" order_direction="ASC" returns="included" maximum_entity_count="500"]

NTP-KNI-18-0049 „Drámai hulladék!”

Beszámoló

A Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából, iskolánk nyertes NTP-KNI-18-0049 számú, „Drámai hulladék!” Dramatischer Müll- avagy a drámapedagógia és a hulladékgazdálkodás összekapcsolása” című pályázatának beszámolója.

Pályázatunk fő célja rendhagyó módon két téma összekapcsolása volt, a jövőnk fenntartásáért fontos hulladékgazdálkodás és a drámapedagógia. Célunk volt ennek a fontos globális környezeti problémának a megismertetése a diákokkal, mind elméletben, mind gyakorlatban. A  program során a 60 óra során és a 2 napos szakmai kiránduláson szerzett ismereteik, tapasztalataik alapján új nézőpontból szemlélik a témát, így közelebb kerülnek ennek kezeléséhez, a megoldásához is. Ezzel együtt tehetséggondozás is fontos szerepet kapott. Az alkalmak és az élményközpontúság pozitív hatást gyakorolt a diákokra, nagy élmény volt számukra a programban való részvétel. A programban 15 fő diák vett részt iskolánkból és a szakmai megvalósításban 4  fő pedagógus.

60 órás foglalkozás 2018. szeptembertől heti rendszerességgel 2019. májusig tartottak. A végén záró rendezvényt is megvalósítottunk.  A fő téma a „Drámai hulladék!”- avagy a dráma és hulladék összekapcsolása a tehetséggondozás keretében. Az iskolában régóta működő komplex tehetséggondozást tovább bővítettük ezzel az új témával. Célunk ennek a fontos globális környezeti problémának a megismertetése volt mind elméletben, mind gyakorlatban, ezen túl pedig a tehetségek személyre szabott fejlesztése. Egy interaktív kiállítást és egy színdarabot is szerveztünk, ami közelebb vitte a látogatókat a hulladékgazdálkodás és annak újrahasznosítása témaköréhez.

2 napos tanulmányút 2018. március 25-26.

A 2 napos szakmai kiránduláson szerzett ismereteik alapján új nézőpontból ismerték meg a diákok a témát:

Az 1. nap programja Budapesten a Magyar Televízió látogatóközpontjában kezdődött, ahol megnéztünk egy TV stúdiót, a jelmeztárat és alkalmunk volt kipróbálni a műsorvezetést is. Délután a Bonbonetti Csokigyárban megismerhettük a csokoládé készítés folyamatát. Délután szabadprogram volt, majd a kiadós vacsora után elfoglaltuk szállásunkat.

A 2. napon ellátogattunk Magyarország egyetlen kommunális hulladékégetőjébe, ahol Budapest és körzetének szemetét égetik. Sikerült egy hulladékgazdálkodási központba is eljutnunk, ahol érdekes előadást halhattunk a hulladékgazdálkodás fontosságáról. Délután az Operett Színházban megtekintettünk egy nagyon látványos és érdekes színdarabot.

Az egész éves tehetséggondozó alkalmakon és a márciusban lebonyolított 2 napos budapesti kiránduláson kívül 2019. május 20-án tartottuk a program záró rendezvényét, amelyen két neves előadó is részt vett. Dr. Dankó József iskolánk egykori tanára, Bonis Bona életmű díjas pedagógus nagyon érdekes előadást tartott a körülöttünk működő hálózatokról, „Behálózva” címmel, Kormos Dénes országosan elismert tehetséggondozó pedagógus pedig a következő évek várható tehetségsegítő pályázatairól tartott előadást valamint saját pályázati tapasztalatait osztotta meg velünk.

A sikeres pályázatban 15 diák vehetett részt egész évben a programokon, és töltődhetett fel élményekkel, programokkal. A pályázatban részt vevő pedagógusok pedig Levik Regina, Erdeiné Lukács Zita és Liszkai Judit voltak.

[ngg src="galleries" ids="470" display="basic_thumbnail"] NTP-MTTD-20-0122 "Mikrokozmosz"
Ez a mottója az iskolánkban működő Komplex Természettudományos Tehetséggondozó Műhely 2020-ban meghirdetett programjának. A cím utal az ember belső világára, de a minket körülvevő környezet szerkezetére, felépítésére de átvitt értelemben szociális, társadalmi kapcsolatokra. A program felépítésben nagy hangsúlyt kapott ez a komplexitás. A műhelymunkák során a természet megismerése nem az egyes szaktudományoknak megfelelő logika mentén, hanem a természeti jelenségekből kiindulva, komplex módon történt. Tehetséges diákjaink két napos terepgyakorlaton vettek részt Északkelet-Magyarország védett területein és ellátogattak a Debreceni Egyetemre is. Műhelyfoglalkozások során, a háztartási kémia gyakorlati fogásaitól a tudomány leglátványosabb trükkjeivel, folyamataival is megismerkedtek a résztvevők. Végeztek ezeken kívül mikrobiológiai, növényélettani és ökológiai kísérleteket, ismerkedtek a csúcstechnológiát képviselő műszerekkel. Reméljük, hogy több évtizedes munkánk ezen a téren a jövőben is folytatódni, fejlődni fog.

NTP-KNI-20-0093 Fenntartható vízgazdálkodás
A program címe összefoglalja a célt. Ez nem más, hogy a környezetvédelmet, mint szakmát választó diákok számára egy színes, élményt nyújtó tanulási programot adjunk át. A víz létfontosságú erőforrás, megőrzése egyre inkább előtérbe kerül napjainkban. Mi, akik itt élünk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen természetes vizekben bővelkedik lakhelyünk. Vizsgálataink tárgya a Tisza egyik „szentély-típusú” holtága volt, ahol a horgászati célú hasznosítás mellett, számos ritka, védett állat- és növényfaj is életteret talál. Diákjaink megvizsgálták a holtág vízminőségét, iszapmintát vettek, hogy megismerjék a víztest üledékbe zárt történetét. A vizes élőhely flóráját és faunáját a korlátozások miatt, sajnos csak az őszi aszpektusban láttuk. Terepgyakorlaton vettek részt Püspökszilágyiban, ahol a hegyvidéki vízgazdálkodás gyakorlati megvalósításába kaptak betekintést. Az elvégzett gyakorlatokból projektmunka keretében bemutatók készültek, amiket megosztottak egymással és az iskola más diákjaival. Mottónk, hogy minden diák tehetséges – valamiben. A műhelymunkák szervezése során diákjaink erősségeit használtuk ki, és bízunk benne, hogy sok hasznos, használható tudást és készséget sikerült átadni nekik.

[ngg src="galleries" ids="505" display="basic_thumbnail"]
NTP-INNOV-21-0071
„Hass, alkoss, óvd a Földet!”
A Szerencsi SzC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium pályázatának (NTP-INNOV-21-0071) célja volt, hogy a fenntarthatóság témáját úgy közelítsük meg középiskolás fiatalokkal, hogy a legfontosabb tudnivalókat megismerjék, alkotások készítésével elmélyítsék és mások felé is közvetítsék. Szerteágazó programjaink során az ismeretközlő alkalmakon túl eljutott a csoport Gömörszőlősre, a fenntartható faluba, az aggteleki Baradla-barlangba és megismerkedett tokaji kistermelők példaértékű kezdeményezéseivel (lekvárium, sajtozó, borászat). A helyi óvodásokkal is beszélgettek a megújuló energiaforrásokról, havonta szerkesztettek hírlevelet a témában, amit az iskola minden diákjához eljuttattak. Fotók, rajzok készítésével, drámajátékkal és novellák írásával pedig a klímaváltozás és a pandémia hatásait dolgozták fel. Reméljük, hogy a színes programok, közös élmények átélése során gazdagodtak diákjaink, és magukkal viszik a címben megfogalmazott üzenetet.
[ngg src="galleries" ids="513" display="basic_thumbnail"]


Partnereink

SZC logo

Szerencsi Szakképzési Centrum


Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium

3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 18-20

Telefon: +3647352026

E-mail: tfg@szerencsiszc.hu

OM azonosító: 203055/002


2024Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium